DÖK

Iskolánkban a tanulók érdekeinek képviseletét a Diákönkormányzat (továbbiakban DÖK) látja el. Jogvédelmi funkciója mellett azonban fontos a szabadidős programszervezési, közösségszervezői tevékenysége. Demokratikus működése önállóságra készteti a diákokat, változatosabbá teszi a diákéletet.

A DÖK az osztályok (3-8. évfolyam) által delegált osztályképviselőkből áll. Az iskola felsős tanulói választják meg a diákvezetőt. A munkájukat a DÖK segítő pedagógus fogja össze, irányítja.

Gyűléseiken megvitatják az éves programot, az előttük álló feladatokat és az év közben esetlegesen felmerülő problémákat.

A diákok érdekében működik, ezért céljait, tevékenységét a diákok igénye határozza meg.

Feladatuk a tanulók jogainak ismertetése, betartásának ellenőrzése, a Házirend elkészítésében való részvétel, és a tanórán kívüli programok szervezése. Kiemelt programjaink között szerepel az első osztályosok köszöntése, ”befogadása” iskolánkba. Csatlakozunk az öko tudatos szemlélet alakításához papírgyűjtési akció szervezésével, DÖK nap megtartásával. A diákönkormányzat részt vesz különböző projektek, témahetek szervezésében, lebonyolításában is. Már hagyomány iskolánkban az Arany Napok, a kézműveshét, az iskolai bazár megtartása.  Gyereknapon tartalmas és szórakoztató programokon vehetnek részt a diákok.

Frissítés dátuma: 2020.11.01.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.